Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa

Hírek

A Vidékfejlesztési Programban 87 milliárd forintnyi uniós pályázatot írtak ki a napokban

Az elmúlt napokban összesen 6 uniós pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében, ezek összértéke meghaladja a 87 milliárd forintot - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
upload/articles/10/960/lead_150w.jpg

A pályázati felhívások nagyobb része, mintegy 66 milliárd forint keretösszeggel a kertészeti ágazat versenyképességének javítását, támogatását célozza - mondta az államtitkár.

Kis Miklós Zsolt hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Programban a munkaigényes ágazatok támogatását kezelik kiemelten, ezért szánják a mostani pályázati felhívásban meghirdetett támogatások nagyobb részét a kertészeti fejlesztésekre. A megjelent pályázatok esetében a legfontosabb az, hogy olyan a versenyképességet, a hozzáadott értéket növelő beruházások jöjjenek létre, amelyek segítségével a kézimunka-igényes ágazatok nagymértékben képesek lesznek a fejlődésre - mutatott rá az államtitkár. Emlékeztetett arra: 2015 decemberében jelent meg az élelmiszeripari felhívás, 151 milliárd forintos keretösszeggel, ezt folytatják most a kertészeti pályázatokkal.

Az államtitkár elmondta: a kormány januárban határozta meg azt az új pályázati ütemtervet. A mostani kiírások alapján az üvegházak és fóliaházak fejlesztéseire mintegy 22 milliárd, az ültetvények telepítésére és öntözésre 19 milliárd forintot, a hűtő- és gombaházak beruházásaira 22 milliárd forintot szán a kabinet, a gyógy- és fűszernövény-termesztés fejlesztésére 3 milliárd forintot, a mezőgazdasági kisüzemek beruházásaira 14 milliárd forintot különítettek el, az erdőkárok helyreállítására mintegy 6,8 milliárd forintot.

Az államtitkár kiemelte: a pályázatokhoz üzleti tervet kell bemutatni. Az elbírálásban használt pontrendszerben a maximális 100 pontból 55-öt lehet a szerezni a jó üzleti tervvel. Az államtitkár szólt arról is, hogy a támogatások mértéke a Közép-Magyarország régióban 40 százalék, míg a többi régióban 50 százalék. A fiatal gazdák még plusz 10 százalékos támogatással számolhatnak.

Az üvegház-beruházások, fóliaházak, gombaházak és hűtőházak esetén igényelhető vissza nem térítendő támogatás maximális összege egyéni pályázatnál 500 millió, kollektív projekteknél 1 milliárd forint, míg a gyógy- és fűszernövény termesztésnél 50 millió, illetve 100 millió forint. Az ültetvénytelepítésnél a plafon egyéni projekteknél 75 millió, kollektív pályázatoknál 150 millió forint.

(MTI)

 

 

 



« vissza az előző oldalra