Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa

Hírek

Megjelent a termelői csoportok létrehozását támogató vidékfejlesztési pályázat

A Miniszterelnökség 11,29 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívást. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismeréssel rendelkező termelői csoportok nyújthatják be kérelmeiket.
upload/articles/11/1064/lead_150w.jpg

A támogatást a vonatkozó 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet alapján elismeréssel rendelkező termelői csoportok a működési feltételeik kialakításához és az elismerés során elfogadott üzleti tervük megvalósításához használhatják fel. A pályázat keretében maximum 100000 eurónak megfelelő forintösszegű támogatás kapható évente, 5 éven keresztül. A pontos támogatás mértéke a csoport éves értékesített termelése alapján kerül meghatározásra.

Az ezen intézkedés keretében (VP3-9.1.1-17 Termelői csoportok és szervezetek létrehozása) biztosított támogatás a következő célokhoz nyújtható:

a) a nagy tételben vásárlók ellátása érdekében az egységes minőségű és feldolgozottságú árualap kialakítása;

b) a tagság termelésének és eredményeinek a piaci követelményekhez való igazítása a ténylegesen megvalósuló értékesítés, a piac befolyásolása és a magasabb jövedelem elérése érdekében;

c) a termelői csoport tagjai közötti - különösen a termeléssel, betakarítással és a rendelkezésre állással kapcsolatos információk átadására vonatkozó - üzleti kapcsolatok meghatározása közös szabályok létrehozása által;

d) a tagság igénye alapján a termelői csoportok által végezhető egyéb olyan közösségi tevékenységek végzése, megszervezése, amely a közös értékesítés sikerét elősegíti és a tagok jövedelembiztonságát javítja;

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. május 2. és 2019. április 30. között nyújthatók be a kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. Az első értékelési szakasz 2017. június 9-ig tart. Az értékelési határnapokig benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra.

A Miniszterelnökség felhívja az érintettek figyelmét, hogy a pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak.

Forrás: www.mvh.allamkincstar.hu

 

 

 

 

 



« vissza az előző oldalra