Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa

Hírek

A Belügyminisztérium nyílt pályázatot hirdet Bűnmegelőzési projektek megvalósítására!

A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában megjelölt célok megvalósítását szolgáló projektek kidolgozására nyílt bűnmegelőzési pályázatot hirdet.

A pályázatok célja, hogy a bűnmegelőzésben elért eredményeket az állami és civil szervezetek partneri együttműködéseket kialakítva, azokat felhasználva terjesszék, bevezessék a gyakorlatba. Az idei évre szóló bűnmegelőzési pályázati kiírás keretében is a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia (a továbbiakban: NBS) négy fő prioritásával összhangban álló projektekre lehet pályázatot benyújtani:

Az 1. komponens esetében: Településbiztonság (NBS 8.1. pontja alapján)

A 2. komponens esetében: Gyermek- és ifjúságvédelem (NBS 8.2. pontja alapján)

A 3. komponens esetében: A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése (NBS 8.3. pontja alapján)

A 4. komponens esetében: Bűnismétlés megelőzése (NBS 8.4. pontja alapján)

Pályázat benyújtására jogosultak: 1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő önálló költségvetési intézménye; 2. települési kisebbségi önkormányzat; 3. települési önkormányzati szövetség, társulás; 4. költségvetési szerv, amennyiben a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, úgy a fenntartó, mint főpályázó szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be; 5. egyesület, alapítvány, közalapítvány, non-profit gazdasági társaság; 6. bevett egyház

Pályázat benyújtása: Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be kivéve, ha a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény, rendőrkapitányság) tartozik, ebben az esetben a főpályázó, mint fenntartó, szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Belügyminisztérium által működtetett Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (továbbiakban: EPER) szoftveren keresztül: http://eper.hu/eper/paly/palybelep.aspx

A pályázatok beadási határideje: 2017. május 31. (szerda) déli 12:00 óra.

Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben a beadási határidőn belül véglegesítésre került. A pályázat benyújtását megelőzően minden, regisztrációval még nem rendelkező pályázónak regisztrálnia kell magát az EPER-ben. A pályázati díj mértéke pályázatonként 20 000 Ft, azaz húszezer forint.

A pályázat forrása és a pályázaton igényelhető támogatás minimális - maximális mértéke:

A pályázat keretösszegének teljes forrása Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet, XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 19. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása előirányzatból (ÁHT azonosító: 342695)

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A rendelkezésre álló keretösszeg: 130.000.000 Ft, azaz egyszáz-harmincmillió forint. A négy komponens közötti forrásarány meghatározása a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján történik.

Egy pályázatra fordítható támogatás összege: minimum bruttó 8 millió forint - maximum bruttó 20 millió forint. A pályázati támogatás 100%-os intenzitású, azaz a projekthez saját forrást nem kell biztosítani. A pályázati kiírás és útmutató az elektronikus pályázati adatlappal együtt képezi a pályázati dokumentációt, ezek együtt tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt.

A pályázat kezelője: BELÜGYMINISZTÉRIUM Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága (Főosztály) 1078 Budapest, István u. 23-25. palyazat@bm.gov.hu

 

A pályázattal kapcsolatos további részletes információk ide kattintva érhetők el!

 



« vissza az előző oldalra